Zeneakadémia

2010.10.18. 01:43

Mi is ez a honlap? Jogos a kérdés. Megpróbálom összefoglalni nagyjából. Rengeteg zenekar van a világon. Egyes becslések szerint nagyjából nyolcmillió. Nem célunk mindet bemutatni, mert lehetetlen és nem is is biztos, hogy az összeset érdemes . De ebből a számból is jól kitűnik, hogy mennyire keveset ismerünk. Szerencsére manapság csak az idő és a kedv szab határt annak, hogy mennyit megismernünk belőle, mert az interneten ezek nagy része elérhető. Ennek ellenére sokan megelégednek a rádióban hallottakkal. Nem feltétlen önhibából. Úgyhogy ez a blog röviden és tömören arra hivatott, hogy minél több jó zenét bemutasson. Mindenféle stílusból. Főleg olyanokat akarunk középpontba állítani, amik viszonylag ismeretlenek, mégis vannak olyan jók (vagy sokszor jobbak), mint ismertebb társaik. Persze az, hogy kinek mi az ismert az relatív, de megpróbálunk minél többet bemutatni. Ilyeneket például:

  • Klasszikusok, amiket illik ismerni
  • Újdonságok, amikre érdemes lesz odafigyelni
  • Ismertebbek, amikről páran mégsem tudnak
  • Ismeretlenek, amik méltalanul azok

Főleg az utolsó csoporton lesz a hangsúly. Magyarországról és külföldről egyaránt. Szóval ez lenne a helyzet. Nem kell túl komolyan venni, de ha már egy olyan zenekart megismersz itt, ami tetszik megérte.

Ui.: Ha van zenekarod és hanganyagod, akkor szívesen szánunk rá egy bejegyzést. De erről bővebben itt.

Taproot (próba)

2010.10.14. 18:53

 

 Az 1997-ben alakult hard rock banda idén adta ki az ötödik nagylemezét. Még anno Fred Durst fedezte fel őket és akarta beprotezsálni a kiadójához, de ők inkább egy másikat választottak, amiben a System of a Down keze is benne volt. Fred ezért is rúgta ki a Systemet a '99-es Family Values Turnéból. A Taprootnak az első lemez óta sikerül hoznia a szintet, ami igen egyedölálló manapság. Nem sztárbanda, nem is túl elborult. Csak négy szinpatikus fiatalember, mindenféle allűrök nélkül. Zenéjüket keményebb gitár és dallamos ének jellemzi itt-ott egy kis hörgéssel, de azt nagyon minimális szinten van tartva. Inkább csak színesítésképp használja, az amúgy nagyon egyedi orgánummal megáldott énekes. Eredetileg dobos volt, de egy hokibaleset ezt megszakította (szerencsére?).

You're not home tonight (2008)

 Kiknek ajánljuk? - A dallamos rockzene kedvelőinek, akik nem ijednek meg az egyedi dallamvilágtól, sem egy minimális hörgéstől (van hogy egy egész albumon át nem találkozunk vele).

Poem (2002)

Mikorra ajánjuk? - Akár őrjöngéshez, vagy egyéb érzelmi kitöréshez is remek zene. De a busz ablakából kibámuláshoz sem utolsók.

Szövegek? - Nem világmegváltóak, de olykor nagyon eltalálják.

April Suits (2005)

Meddig lesz az mp3 lejátszón? - Amíg unalomig nem hallgattad (több hónap). De a lényeg, hogy hiába törlöd le, évente egyszer mindig vissza fog térni a Taproot-hangulat

She (2005)

Emészthetőségi faktor - Vannak elsőre fogós számaik, de a legtöbbnek adni kell pár hallgatásnyi esélyt.

Fractured (Everything I Said Was True) (2010)

Kedvenc albumunk: Blue-Sky Research

Idézet: "Be the one that you want..."

süti beállítások módosítása